Már elérhetők azok a pályázatok, amelyekkel a helyi civilek munkáját segítené az önkormányzat
A város civil szervezetei február végétől nyújthatják be pályázataikat Székesfehérvár Önkormányzatához, hogy a Társadalmi Felelősségvállalási Alap keretből eszközbeszerzésre és táborok szervezésére támogatást kapjanak, mondta el a civil szervezeteket érintő sajtótájékoztatón Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka.
A költségvetés elfogadását követően február végétől elérhetőek azok a pályázati lehetőségek, amelyekkel a helyi civilek munkáját segíti Székesfehérvár Önkormányzata.
A Társadalmi Felelősségvállalási Alapból infrastrukturális fejlesztésre, eszközbeszerzésre, táboroztatásra, szociális és esélyteremtési, ifjúsági és gyermekprogramok, valamint az időskorúaknak szóló események szervezésére, illetve – év végén – a működési költségekre igényelhető támogatás, mondta Molnár Tamás. A környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka hozzátette: a városi pályázatok egyszerű formátumúak, a helyesen benyújtott pályázatok mindegyike támogatásban részesül. A hónap végétől a város honlapján elérhetőek lesznek a kiírás feltételei és a pályázati dokumentáció. Az első körben programszervezésre és eszközbeszerzésre pályázó civilek a tervek szerint májusban kaphatják meg a támogatást.
További részletek a szekesfehervar.hu oldalon.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.