2024.10.08, Kedd

Átadták az Alcoa-Köfém új globális szolgáltató központját

2016.06.14. 14:46

A német vállalatok után ma már az amerikai cégeké a második legtöbb befektetés Magyarországon - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az Alcoa-Köfém Kft. új székesfehérvári globális szolgáltató központjának keddi átadóünnepségén.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az országban működő 1600 amerikai vállalkozás mintegy 100 ezer embert foglalkoztat. Úgy vélte, az Alcoa lépése megerősíti a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatot és 100 új munkahelyet jelent.
A miniszter közölte, hogy tavaly az autóipari beruházások után az olyan szolgáltató központok hozták a második legtöbb beruházást, mint az Alcoaé. Hozzátette: egyre több cég ismeri fel, hogy Budapest mellett vidéken is megfelelő helyszínt találnak, így már 90 központban 40 ezren dolgoznak hasonló szolgáltató központokban.

A kettéváló Alcoa új szolgáltató központját 350 millió forintból alakították ki. A központ régi egységei az új céget, az Arconicot szolgálják majd ki.

mti

Galéria

Helyi hírekSzékesfehérvárSzolgáltató Központátadás