2024.04.16, Kedd
Elindult a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója
MTI Fotó: Mónus Márton - Gyerekek cipősdobozokat készülnek leadni a Baptista Szeretetszolgálat tizenhatodik karácsonyi adománygyűjtő cipősdoboz-akciójának megnyitóján a Városháza parkban, Budapesten 2019. november 29-én.

Elindult a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója

MTI

2019.11.29. 20:30

Pénteken kezdetét vette a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén több mint hatvanezer doboznyi ajándék összegyűjtését tűzte ki célul a szervezet.

Hirdetés

Hári Tibor, a szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója kiemelte: a Baptista Szeretetszolgálat az adventi időszakban immár 16. alkalommal szervezi meg az egyre többeket maga mögé állító Cipősdoboz akcióját, amelynek keretében december 19-ig várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat.

Hozzátette, hogy aki nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal tud támogatást nyújtani. Az ügyvezető igazgató felidézte, hogy 2004-ben indították útjára a jótékonysági akciót, abban az évben még csak néhány ezer darab cipősdoboz gyűlt össze. Tavaly már ez a szám 57 ezerre emelkedett, idén szeretnék átlépni a hatvan ezres határt - emelte ki.

Idén 340 gyűjtőponton várják az adományokat országszerte, de online is lehetőség van cipősdobozt felajánlani, vásárolni. A Deák téri ponton leadott dobozokat nyomkövetővel is ellátják, így az ajándékozó a feladástól egészen a célba érkezésig végigkövetheti a doboz útját.

Kiemelte, hogy ebben az évben is meghirdetik a legkreatívabb cipősdoboz-versenyt, amelynek részleteiről a ciposdoboz.hu oldalon és az esemény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Idén Hollandiában két helyen, valamint Szlovákiában is gyűjtenek dobozokat a rászorulóknak. Bálint Stefánia felvidéki koordinátor elmondta, hogy Felvidéken három településen működnek gyűjtőpontok: Királyhelmecen, Kassán és Eperjesen.

Idén is több magyar vállalat csatlakozott a jótékonysági eseményhez. A szeretet szolgálat akcióját Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke nyitotta meg.

A szervezet közleménye szerint nemcsak dobozokat készítő adományozókat várnak a gyűjtőpontokra, a programhoz önkéntesek is csatlakozhatnak a Cipősdoboz akció Facebook-oldalán. Idén is megszervezik a Cipősdoboz akció látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosít arra, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott cipősdobozokat állítsanak össze.

AktuálisjótékonyságBaptista SzeretetszolgálatCipősdoboz akció