Gárdony Város Önkormányzata a 2016-ban a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program keretében támogatási kérelmet nyújtott be a „Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program”-ra – három sportpark és egy futókör elnyerésére.
Az első nyertes pályázat óta eltelt időszakban folyamatosan, elemenként zajlott a gárdonyi sportpark kivitelezése, mely idén, november 29-én befejeződött, s az avató ünnepség 2018. november 30-án, 400 fő iskolás, és óvodás gyermek és a meghívott vendégek, érdeklődők részvételével megtörtént.
A sportparkban a Gárdonyi VSC nyertes pályázatának köszönhetően főként TAO pénzből megépült a műfüves pálya, melyhez a reflektorok szintén TAO pénzből, a kiegészítő napelemes világítás pedig az önkormányzat saját beruházásában épült ki.
A Nemzeti Sportközpontokhoz benyújtott nyertes önkormányzati pályázatok segítségével sikerült a tervezett kondiparkot valamint a futókört megépíteni.
A mezítlábas játszópark a gárdonyi Életfácska Református Óvoda alapítványa által CLLD pályázaton nyert pénzből készült. Az „ingóláp” játszótér az önkormányzat beruházásában készült, továbbá a sportpark területén lévő füvesítés, fásítás, virágosítás, térkövezés is befejeződött. A műfüves pálya világítását ellátó reflektorok TAO pénzből, a sportpark kiegészítő napelemes világítása pedig önkormányzati beruházásban épült.Gárdony Város Képviselő-testülete 2018. november 14-én tartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén a gárdonyi sportparkot "Katlan" elnevezést adta.










Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.
A Pécsi Nemzeti Színház elindította első tanári segédanyagait, amelyek kifejezetten pedagógusok és diákcsoportok számára készültek és az évad kiemelt előadásaihoz kapcsolódnak.