A rendőrök személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt intézkedtek 2018. július 15-én kora délután Székesfehérváron, a Kinizsi utca és a Mártírok útja kereszteződésében.
Egy Daewoo típusú személygépjármű 19 éves helyi vezetője haladása során a kereszteződéshez érve nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárral közlekedő 38 éves helyi lakosnak és összeütközött vele. A baleset következtében a kerékpáros az úttestre esett és megsérült.

Mányra, egy Táncsics Mihály utcában található lakóépülethez kértek rendőri segítséget 2018. július 15-én este, mivel egy férfi betörte egy Renault típusú személygépkocsi első szélvédőjét. A járőrök a 29 éves helyi elkövetőt rövid időn belül elfogták és előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.