Átfogó orvosi rendelőfelújítási programot indít Székesfehérvár önkormányzata - erről egyhangúan döntött pénteken a város közgyűlése.
A javaslat vitájában Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta: a 2017-2021 közötti időszakban uniós és saját forrásból számos rendelő felújítása történik meg. Hozzátette: a munkálatokat ütemezve végzik el a működés zavartalansága érdekében.
Az elfogadott határozat szerint tizenkét, az alapellátáshoz tartozó rendelőintézetet korszerűsítenek, érintve a háziorvosi, a gyermekorvosi, a fogászati és iskolafogászati ellátást, illetve a védőnői szolgálatot. A fejlesztéseket az idei költségvetés februári elfogadásával útjára indított Kégl György Városi Egészségügyi Program keretében végzik el.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, illetve jelentős saját forrásból energetikai felújításokat, fűtéskorszerűsítést, nyílászárócseréket, akadálymentesítést, homlokzat- és tetőfelújításokat hajtanak majd végre. Ahol igény van és lehetőség nyílik rá, ott bővítik is az egészségügyi szolgáltatások körét.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.