2017.01.11
Fejér megye területén ugyan még nem igazolódott influenza vírus jelenléte, ennek ellenére az országos szinten beküldött légúti mintákból 34 betegnél már igazoltak influenza A vírus okozta fertőzést. Három esetben adenovírus, egy esetben légúti óriássejtes vírus kóroki szerepét állapították meg.
2017.01.09
Az államigazgatás átalakításának elsődleges célja a bürokrácia csökkentése, az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése a közérdek érvényesítése mellett, mindezzel eleget téve az állampolgárok azon jogos elvárásának, hogy a közigazgatás az ügyeiket gyorsan, szervezetten, és minél kevesebb adóforint felhasználásával tudják elintézni.
2017.01.10
Az országban már több helyen, köztük Székesfehérváron is elindult a Szabadfogas Mozgalom, melynek célja, hogy a hidegben fagyoskodó rászorulók számára meleg kabát és öltözék álljon rendelkezésre.
2016.12.18
A „Puskás Ferenc 10”című kiállítás rengeteg látogatót vonzott az adventi időszakban a Szent István Király Múzeum Megyeház utca 17. szám alatt található kiállítóhelyén. Ennek okán január 8-ig meghosszabbítják a tárlat nyitva tartását.