2024.04.18, Csütörtök

Rendőrségi eljárás a szélsőjobb megmozdulás miatt

2016.02.11. 11:04

Hirdetés

Büntetőljárást indított a rendőrség a szombati székesfehérvári szélsőjobboldali felvonulással kapcsolatban - tudatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Székesfehérváron szombat délután megtartott, előzetesen bejelentett rendezvényen történtek kapcsán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást rendelt el ismeretlen személyek ellen a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása és önkényuralmi jelkép használata miatt.
A szombati, úgynevezett kitörés napi megemlékezésen részt vett az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg több tagja is. A szervezők meghívták az eseményre Klaus Grotjahnt, a Waffen SS egykori tagját, aki egészségi állapotára hivatkozva végül nem vett részt a fehérvári rendezvényen.
Hétfőn az MSZP közölte, feljelentést tett "a Székesfehérváron csoportosan elkövetett bűncselekmény kapcsán". A DK helyi szervezete tudatta, a rendezvény kapcsán tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt kezdeményeztek jogi eljárást. A Liberálisok szintén feljelentést tettek a február 6-i rendezvény miatt.
Vajnai Attila, az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke szerdai közleményében jelezte, hogy már vasárnap feljelentést tett az ORFK-nál ismeretlen tettes ellen az ügyben. Azt írta, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a feljelentése nyomán indított eljárást.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a közösségi oldalán már múlt pénteken tiltakozott a rendezvény ellen, és a holnapi képviselőtestületi ülésen arra kéri a Közgyűlést, hogy a város nevében hivatalosan is utasítsa vissza a szélsőségesnek és gyűlöletkeltőnek tartott rendezvényt.

forrás: mti, bacsmegye

Galéria

AktuálisSzékesfehérvárcser-palkovicsszélsőjobb