2024.10.08, Kedd

Milliárdokkal dobálózhatnak a megyei jogú városok

2016.06.04. 13:54

Hamarosan az évszázad legnagyobb beruházási programja indul az önkormányzatoknál: várhatóan még az idén megkezdődhet a Modern városok program végrehajtása - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere tegnap Szombathelyen, a szervezet kétnapos ülése után tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen részt vett Székesfehérvár polgármestere is.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte: 2000 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg 2020-ig a megyei jogú városokban a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), valamint a Modern városok programban szereplő uniós és hazai források felhasználásával. Hangsúlyozta: a tervezett beruházások nem csupán a megyei jogú városokat szolgálják, hanem az egész országot. Azt is elmondta, hogy 2017-ben a Modern városok program finanszírozására 452 milliárd forint áll rendelkezésre, amely szerepel a jövő évi költségvetésben.
Hozzátette: a fejlesztéseknek köszönhetően a következő évtizedben olyan nagy ívű gazdasági fejlődésre számíthatnak a régiók, a megyék és azokon belül a megyei jogú városok, amelyek azt eredményezhetik, hogy Magyarországon mindenki dolgozhat, aki akar, és a munkájával találhatja meg a saját maga és családja boldogulását.

Cser-Palkovics András, az MJVSZ társelnöke, Székesfehérvár polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a megyei jogú városok Magyarország gazdasági fejlődésének a motorjai, akár a foglalkoztatás, akár a gazdasági növekedés, akár az államháztartás kérdéseiről beszélünk, elképzelhetetlen bármelyik is e városok fejlesztése és fejlődése nélkül.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a TOP keretében címkézetten állnak rendelkezésre a fejlesztési források, erre korábban nem volt példa. Tájékoztatása szerint a megyei jogú városoknak most van olyan keretük, amelynek a felhasználására maguk tehetnek javaslatot.
Cser-Palkovics András szólt arról is, hogy az Országgyűlés előtt van a 2016-os költségvetés módosítása, ebben pedig önmagában is szerepel 50 milliárd forint a Modern városok program elindítására.
Közölte, tizenhárom megyei jogú város fogalmazott meg fejlesztési terveket, aki tehát a korábbi hónapokban oktatási, egészségügyi, gazdaságfejlesztési, környezetvédelmi és infrastrukturális fejlesztési kérdéseket vetett fel, annak most van lehetősége arra, hogy a városok mellé álljon és megszavazza a költségvetés módosítását.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elismerően szólt az MJVSZ szövetségi politikájáról, jelezve: a 23 megyei jogú város a szövetségben hatékonyan és egyeztetett módon tudja képviselni az érdekeit, a kormányzat pedig partnernek tekinti őket és velük együttműködve eredményes vidékpolitikát tud kialakítani.

Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára megerősítette: az idei költségvetés módosításával 50 milliárd forint áll majd rendelkezésre az útépítéseken túli, a Modern városok programban meghatározott fejlesztések hazai finanszírozására. Közölte: 2017-ben útépítésekre 280 milliárd forintot fordíthatnak majd, illetve az operatív programokba nem illeszthető, így uniós támogatásban nem részesülő fejlesztési célokra 152 milliárd forintot. A jövő évi büdzsé a megfogalmazása szerint nemcsak az adócsökkentés és az otthonteremtés, hanem a beruházások költségvetése is.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára elmondta: a szakképzés megfelelő átalakítása mellett a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a felnőttképzésre is, mert a korábbinál sokkal gyorsabban kell reagálni azokra a problémákra, amelyeket egyes régiókban a munkaerőhiány jelent.
 

mti

fotó: szombathely.hu

Galéria

AktuálisSzékesfehérvárKecskemétModern Városok Programmegyei jogú városok