2024.07.19, Péntek
Pozitívan értékelték a színházi évadot Székesfehérváron
Fotó: Illusztráció, unsplash.com

Pozitívan értékelték a színházi évadot Székesfehérváron

MTI

2024.06.24. 09:00

Újra felívelő szakaszába ért a Vörösmarty Színház, kiemelkedő évadot zárt a teátrum - mondta Szikora János igazgató az évadzáró társulati ülésen a színház MTI-nek eljuttatott közleménye szerint.

Az igazgató felidézte, hogy 2020-ig évente 16 ezer bérletes nézőt fogadott a színház, de a koronavírus-járvány alatt és az energiaválság után ez jóval visszaesett. A most zárult évadban 14 300 bérletvásárlót, összesen 72 ezer fizető nézőt számlált a teátrum - jegyezte meg. A színház a 2023/24-es évadban 339 előadást tartott, a látogatottság elérte a 94 százalékot.

 

 

Sikeres évad

Szikora János beszélt a színház közösségformáló erejéről, és emlékeztetett arra, hogy olyan nagysikerű projekteket vitt véghez a színház, mint a diákokat a színjátszásba bevonó Atlantisz Program, a Versünnep, vagy a már hagyománnyá vált Újszövetség Maraton. Az igazgató kitért a "tájelőadásokra" is, amelyekkel szerinte "új kapuk nyílhatnak meg a színház életében": a társulat játszott az Ördögkatlan fesztiválon, Pécsett, Pápán, a 6szín Teátrumban és a Nemzeti Színházban is.
Cser Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere hangsúlyozta, hogy a Vörösmarty Színház az elmúlt, nehéz esztendőben is a székesfehérvári kulturális élet központja maradt; egész évben sikeresen szórakoztatta vagy éppen elgondolkodtatta a nézőket. Köszönetet mondott azért is, hogy a város különböző rendezvényeinek is helyszínéül szolgált az épület, amely így "valódi közösségi tér" a város polgárainak.

Díjazták a legjobbakat

Kihirdették az évad díjazottjait. Az évad színésze Kovács Tamás lett, akinek emlékezetes alakítása volt ebben az évadban A király beszéde Bertie-je, de játszotta a középső Baradlay fiút, Richárdot A kőszívű ember fiai című produkcióban, valamint ő volt Akhillesz az Iphigenia Auliszban című előadásban.
A Vörösmarty Gyűrű-díjat is Kovács Tamás kapta, mellette Ballér Bianka színművész is átvehette, az évad nem művészállományú dolgozója díjat Bakos János díszítőnek és Soltész Rita súgónak szavazták meg.

KultúraSzékesfehérvárvörösmarty színházévadzáró