A Károlyi név először a 14. század első felében jelent meg, az arisztokrácia soraiba a 16. század folyamán emelkedtek.
Új kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának és Fejér Vármegyei Levéltárában a Szent István tér 2-3-as szám alatt. A megnyitó június 4-én kedden 17 órakor kezdődik, melyen köszöntőt mond gróf Károlyi György és dr. Szabó Csaba, az MNL főigazgatója, a tárlatot pedig dr. Laczlavik György főlevéltáros, a kiállítás kurátora mutatja be az érdeklődőknek - olvasható a szekesfehervar.hu oldalon.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.