2024.12.04, Szerda

Ötven hajómodell vett részt a fehérvári Vreba László Emlékversenyen

szekesfehervar.hu

2018.06.03. 11:47

A Székesfehérvári Modellező Egyesület szombaton a Palotavárosi tavaknál rendezte a Vreba László Emlékversenyt, melyre nyolc kategóriában mintegy ötven, gyönyörűen kidolgozott hajómodellt hoztak a rendkívül lelkes építők.

A versenyre az ország minden részéből érkeztek modellezők, akik szárazon és vízen is bemutatták a hajóikat.

Régóta szervez versenyeket a modellező egyesület és egy évtizede nevezték el a fehérvári modellezők Vreba Lászlóról, Laci bácsiról a versenyt, aki nagyon sok fehérvárival tanította meg az élethű hajómodellek építését.

Korábban a Szabadművelődés Házában volt a modellező szakkör és a klubhelyiség és a Csónakázó-tavon rendezték a versenyeket. A HOFESZ által gondozott Palotavárosi tavakra azért költöztek, mert a kis hajómodellek a vízen érzékenyek a szélre és déli tó csücske jóval szélvédettebb itt, mint a Csónakázó-tó.

 

 

Fejér Károly a verseny főszervezője elmondta, hogy Pécsről, Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Sarkadről, Békésről, Győrből, Mosonmagyaróvárról és Révkomáromból is érkeztek résztvevők a fehérvári versenyre.

Ezek a modellek egy-egy valóságban létező hajó kicsinyített másai. A versenyen egyébként nyolc kategóriában indulnak a hajók, melyek között van ifjúsági, működő gőzhajó, teljesen egyedi anyagokból épített és gyári modell kategória is. A verseny egy műszaki vizsgálattal kezdődik, hogy mennyire élethű és méretpontos illetve milyen a kidolgozottsága, majd két futamban kell végigmenni egy háromszög alakú pályán a bóják érintése nélkül a vízen. Itt a kikötést és a hátramenetet is be kell mutatniuk a versenyzőknek.

 

 

Egy ilyen, egyedi anyagokból készült hajómodell akár évekig is épülhet. Vreba László, aki a Gárdonyi Géza Művelődési Ház portása volt, az éjszakai műszakoknak köszönhetően évente akár 2-3 hajót is elkészített. 

KultúraSzékesfehérvárFejér megyehajómodellVreba László Emlékverseny