2021.09.22, Szerda
A Harmonia Albensis négy templomi koncertet tart Székesfehérváron
Alba Regia Symphony Orchestra - Facebook

A Harmonia Albensis négy templomi koncertet tart Székesfehérváron

MTI

2018.06.21. 14:12

Júliusban, tizenhatodik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot, amelynek középpontjában ezúttal a barokk zene lesz a város barokk emlékéve jegyében.

Hirdetés

A programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a koncertsorozat indulásakor a Harmonia Albensis volt a nyári művészeti élet koronája. Azóta jelentősen fejlődött a zenei kínálat Fehérváron, elindultak a Musica Sacra koncertek is, de ettől még a templomi előadások népszerűsége nem csökkent - tette hozzá.

Ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója kiemelte, hogy a július 5. és 26. között, csütörtökönként megrendezett koncerteken többek között Marosvári Péter orgonaművész, az In Medias Brass rézfúvós kvintett, Miklósa Erika és Ács János karmester is vendégszerepel.

A sajtótájékoztatón jelen volt a fehérvári születésű, Finnországban élő Marosvári Péter, aki az első koncertet adja a Szent Imre templomban. A Világok zenéi című orgonahangversenyét rendhagyónak nevezte, mivel azon a barokktól a dzsesszig mindenféle zenei irányzatot felvonultat.

A második alkalommal, Barokk körbetekintés címmel az In Medias Brass rézfúvós kvintett (Sztán Attila - trombita, Kresz Richárd - trombita, Benyus János - kürt, Pecze Balázs - harsona, ifj. Bazsinka József - tuba) ad hangversenyt a ciszterci templomban. A műsorban Bach-, Telemann-, Corelli-, Boismortier- és Vivaldi-művek csendülnek fel.

A ciszterci templomban lesz a harmadik koncert is A barokk nyomában címmel. Miklósa Erika operaénekes és Karosi Bálint orgonista-klarinétos-zeneszerző közös hangversenyén Bachtól kettő, Karositól egy mű lesz hallható.

A záróeseményt a bazilika felújítása miatt a felsővárosi Szent Sebestyén-templomban tartják. A Salzburg-i mise elnevezésű koncerten két Mozart-remekmű csendül majd fel: Ács János vezényli az Alba Regia Szimfonikus Zenekart, az Alba Regia Vegyeskart és a Primavera Kórust, rajtuk kívül fellép Kolonits Klára - szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia - alt, Brickner Szabolcs - tenor, Rezsnyák Róbert - basszus.

A tájékoztatón szó esett az augusztusi Musica Sacra koncertről is, amelyet a Nemzeti emlékhelyen rendeznek. Ebben az évben Rossini Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) című művét hallhatja a közönség Sarah Tisba - szoprán, Chiara Tirotta - mezzoszoprán, Luciano Ganci - tenor, Filippo Polinelli - bariton és a fehérvári egyesített kórusok jóvoltából. Közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, vezényel Ács János.

KultúraSzékesfehérvárFejér megyezeneHarmonia Albensisbarokk