2024.03.28, Csütörtök

Díjkiosztóval zárult a Művészeti Egyetemek Találkozója Székesfehérváron

MTI

2018.04.17. 06:00

Ünnepélyes díjkiosztóval zárult vasárnap az első alkalommal megrendezett Művészeti Egyetemek Találkozója a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

Hirdetés

A háromnapos rendezvényen több mint 200 művészeti egyetemista vett részt. Alkotásaikkal jelen voltak a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói, produkcióikkal felléptek a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékei.

Cser-Palkovics András polgármester a záróeseményen bejelentette, hogy a város jövőre is támogatja a MET megvalósítását. "Örömmel mondhatom, hogy a hagyomány megteremtődött, mert az elsőt jövőre követni fogja a második" - fogalmazott a városvezető.

A kezdeményezés életre hívója, Szikora János színházigazgató úgy vélte, a három nap maximálisan igazolta várakozásait, miszerint a MET olyan lehetőséget kínál az egyes művészeti ágakban tanuló hallgatóknak, amire saját intézményeikben nincs lehetőség. Ez pedig nem más, mint a találkozás egymással, egymás munkáival és az inspiráció - tette hozzá.

A záró rendezvényen bemutatták a három nap során létrehozott projektjeiket a hallgatók, valamint díjazták a legjobbakat.

A fődíjat, vagyis az erre az alkalomra alapított Pelikán-díjat, Székesfehérvár város egy éven keresztül juttatott havi 100 ezer forintos támogatását Nagy Péter István, a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatója érdemelte ki. A Videoton Holding Zrt. 100 ezer forintos különdíját Süle Tamás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatója vehette át, míg az Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért 100 ezer forintos különdíját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának a programban részt vett hallgatói kapták.

KultúraSzékesfehérvárVörösmarty Színház Művészeti Egyetemek TalálkozójadíjkiosztóPTE