2024.03.29, Péntek

A Magyar Művészeti Akadémia nagyszabású ösztöndíjprogramot indít

MTI

2018.04.07. 15:22

Évente száz-száz újabb művész vehet részt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ősszel induló, hároméves ösztöndíjrendszerében.

Hirdetés

A magyar kultúra történetében példátlan jelentőségű összművészeti ösztöndíjprogram indul el azzal, hogy az MMA minden évben száz-száz 18-50 éves művész részére ítéli meg a három esztendőn keresztül havi bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjat - jelentette be pénteken Budapesten a köztestület elnöke.

 

 

Vashegyi György közölte: a kormány az ösztöndíjrendszer működtetésére idén 96 millió, 2019-ben 384 millió, 2020-ban 672 millió, 2021-től pedig beépülő jelleggel 846 millió forintot bocsát az akadémia rendelkezésre.

Az MMA által képviselt minden művészeti ág képviselői pályázhatnak, ezek között azonban nem szabtak meg kvótákat, így tulajdonképpen a különböző műfajok képviselői versenyeznek egymással - mondta el az akadémia elnöke. Az MTI kérdésére válaszolva hozzátette: művészetelméleti szakemberek is részesülhetnek a támogatásban.

Nem kizáró ok, ha valaki más művészeti ösztöndíjban is részesül, ám az MMA akadémikusai, a döntőbizottság tagjai, szakértői, továbbá közeli hozzátartozóik nem jelentkezhetnek. A pályázatnak nem feltétele az egyetemi végzettség - számolt be a kiírás részleteiről Vashegyi György.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hozzátette: a pályázati felhívás április 9-én jelenik meg az mma.hu és az mma-mmki.hu honlapokon, a jelentkezési határidő május 17., az ösztöndíjak folyósítása pedig szeptemberben indul.

Mint felidézte, az MMA elnöksége 2013 őszén tárgyalta először a koncepciót, melyet a kormánnyal együttműködésben mostanra épített ki. Számos ösztöndíj létezik Magyarországon, de nincs még egy ilyen, amely minden művészeti ágat átfog, ráadásul a hároméves kifutás is páratlan - hangsúlyozta.

 

 

Kucsera Tamás Gergely emlékeztetett arra, hogy eddig évente 36 ösztöndíjat írt ki az MMA; mint hozzáfűzte, ezek be fognak épülni a most induló programba.

Az a 2017. őszi kormányzati döntés, amely lehetővé tette, hogy idén ősztől elinduljon az akadémia ösztöndíjprogramja, a kormányzati ösztöndíjak rendszerét is megerősítette - jegyezte meg.

Az MMA és a kormányzat ösztöndíjprogramjai nem felülírják, hanem kiegészítik egymást. A nemzet művészei és a művészeti akadémikusok járandóságai, illetve a művészjáradékok mellett az ösztöndíjprogram egy egységes művészettámogatási rendszer részeként működik majd - mondta el Kucsera Tamás Gergely.
 

KultúrapályázatművészMMAművészeti ösztöndíj