2017. június 2-án évadzáró társulati ülést tartottak a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol kiderült: 82 707 ember látta a színház 2016/17-es évadának előadásait.
Szikora János közölte, hogy összesen 84 766 jegyet adhattak volna el az előadásokra, vagyis 97 százalék feletti látogatottságuk volt.
Az elmúlt évadban 371 előadást tartottak, ebből 145-öt a nagyszínpadon, 96-ot a Pelikán kamaraszínházban, 86-ot a Kozák András Stúdióban, 22-22-öt pedig a színház kávézójában és vidéki fellépéseken.
Az igazgató rendhagyónak nevezte az évadzárót, mert nem csak az évadot, hanem egy ötéves periódust is lezárnak. Emlékeztetett arra, hogy újabb öt évre bizalmat kapott a színházvezetés.
Szikora János azt hangsúlyozta, hogy igyekeztek a jó gazda gondosságával eljárni az elmúlt öt évben, és ezt a jövőben is szeretnék folytatni.
Rámutatott, hogy "a sors különös kegye folytán olyan fantasztikus mennyiségű tehetség jött össze Székesfehérváron, ami 3-4 színháznak bőven elegendő volna". "Ez a színház nem egyféle, hanem sokféle, vagyis sokféleségében gazdag teátrum" - fogalmazott.
Az igazgató bejelentette, hogy a társulatból Törőcsik Franciska távozik.
Az évadzáró végén elismeréseket adtak át. A Vörösmarty-gyűrűt idén a társulat döntése alapján Tóth Ildikó és Kádas József kapta. A munkatársak szavazatai alapján a színház legjobb dolgozója Rácz Mária, míg a színházvezetés döntése értelmében az évad színésze Derzsi János lett.
Forrás: mti
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.