2020.10.25, Vasárnap

Hirdetés

Szikora János újra indul az igazgatói posztért

mti

2017.01.20. 14:38

Székesfehérvár közgyűlése pénteken pályázatot írt ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára. A teátrum jelenlegi igazgatójának megbízatása július 31-én jár le.

Hirdetés

A közgyűlésen Cser-Palkovics András polgármester a város egyik legfontosabb intézményének nevezte a színházat. A képviselők az ülésen egyhangúlag támogatták az újabb ötéves ciklusra szóló pályázat kiírását.

Az elfogadott határozat szerint a pályázat benyújtási határideje az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján történő közzétételtől számított 30 nap. Ezt követően a pályázatokat a véleményezésre felkért szakmai bizottság és döntésre javaslatot tevő humán közszolgálati szakbizottság a beadási határidőt követő 30 napon belül minősíti. Az igazgató kinevezéséről a székesfehérvári közgyűlés dönt majd.

Az igazgató munkaviszonya határozott időre, 2022. július 31-ig szól majd.

Az MTI megkeresésére Szikora János elmondta, hogy indulni kíván a pályázaton. Megjegyezte: ha az eljárás során más nyeri el a posztot, akkor is nyugodt lesz a lelkiismerete, mert jól működő, stabil színházat tud átadni utódjának. "Amennyiben a közgyűlés megtisztel bizalmával, akkor boldogan elvállalom, mert folytatni szeretném azt az építő munkát, amit elkezdtem" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: nem kíván a vezetőségen sem változtatni, mert "ez egy sikeres csapat volt, és mindannyian úgy érezzük, hogy a munkának még csak az elején járunk".

Szikora Jánost 2012. május 11-én választották a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójává: a posztra az első pályázat eredménytelen volt, a másodikon tíz jelölt közül nyert.

KultúraSzékesfehérvárpályázatigazgatóvörösmarty színházszikora jános