2024.10.12, Szombat

Fehérvár elégedett Szikora János igazgatói tevékenységével

vorosmartyszinhaz.hu

2017.01.30. 15:40

Székesfehérvár polgármestere a város egyik legfontosabb intézményének nevezte a Vörösmarty Színházat, mely mára az ország egyik legjobb színházi műhelye lett. Sokan kérdezhetik tehát, hogy ha a város elégedett Szikora János igazgatói munkájával, akkor miért írt ki mégis pályázatot az önkormányzat a színház vezetésére a város legutóbbi közgyűlésén? Erről kérdezték Cser-Palkovics András polgármester urat.

Polgármester úr! Hogyan értékeli a színház elmúlt öt évét? 

Cs. P. A.: A város egyik legfontosabb intézményéről beszélünk, óriási közösségformáló erővel, és több mint egymilliárd forintos költségvetéssel. A város számára tehát nagyon fontos, hogy milyen a színházunk. Véleményem szerint nagyon jó munkát végez Szikora János az intézmény élén, hiszen az ország egyik legjobb színházi műhelye lett mára a székesfehérvári, komoly művészeti színvonallal, nagyon erős társulattal, kiváló háttércsapattal, a pincétől a padlásig. Úgy érzem, hogy ehhez az állam segítségével a város is hozzá tudott járulni az országosan is kiemelkedő finanszírozással és azzal, hogy biztosította a nyugodt hátteret, mellyel Szikora Jánosék élni tudnak.

Öt évvel ezelőtt egy elég zajos időszak után döntött a közgyűlés Szikora János személye mellett…

Cs. P. A.: Igen, ehhez képest szerencsére az elmúlt öt év nyugodtan telt, kiváló minőségű munkával. Szikora János a nyertes pályázatának legfontosabb sarokpontjait képes volt megvalósítani: minőségi színház, remek társulat, széles művészeti paletta, sokrétű darabválasztás, mellette növekvő nézőszám, továbbá Szikora Jánosnak köszönhetően fantasztikus egyéniségek „igazoltak” Székesfehérvárra. Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy Szikora János ígéretet tett arra is: a várossal közösen elkezdi a lelkekben felépíteni koronázó templomunkat. A nyaranta megrendezésre kerülő Koronázási Ünnepi Játékokkal pedig ez sikerült is. 

Mit gondolnak a színházról az emberek, azaz mit mutatnak a számok? 

Cs. P. A.: A számok nem hazudnak, szokták mondani. Fontos eredmény, hogy drasztikus mértékben nőtt a nézőszám. Amíg 2013-ban 73.000 nézője volt a színháznak, addig 2016-ban már 106.400. Nőtt egyébként a bemutatók és az előadások száma, ahogy az intézmény társadalmi szerepvállalása is. Nyilvánvalóan látszik tehát, hogy egyre többen látogatják a színházat, ami fontos eredmény. Különösen örvendetesnek találom, hogy a fiatalokat is megszólítják. A beavató program János vitézének, illetve Csongor és Tündéjének sikere is jól mutatta ezt.

Sokan kérdezhetik akkor, hogy ha ennyire elégedettek Szikora János igazgatói munkájával, akkor miért írt ki mégis pályázatot az önkormányzat a színház élére? 

Cs. P. A.: Az öt évre szóló igazgatói megbízatás hamarosan lejár. Bár valóban elégedettek vagyunk Szikora János igazgatói tevékenységével, de a törvény nem ad lehetőséget az automatikus hosszabbításra, kötelező pályázatot kiírni. A pályázat elbírálása során azonban természetesen értékelni fogjuk az elért eredményeket, amik véleményem szerint megkerülhetetlenek a döntésnél. Szeretnénk tovább menni a megkezdett úton. Büszkék vagyunk a Vörösmarty Színházra.

AktuálisSzékesfehérvárKözgyűlésigazgatóvörösmarty színházszikora jános