2024.03.29, Péntek

Birkás István festőművésznek életmű-kiállítása nyílik Dunaújvárosban

mti

2017.01.18. 11:08

Birkás István, a hetvenéves festő életműveiből „Mostani Lélekfestészet - Birkás István 70” címmel nyílik kiállítás pénteken a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben.

Hirdetés

Birkás István az MTI érdeklődésére elmondta: mintegy ötven kiállítása volt egyénileg, de azokon mindig az éppen aktuális képeit állította ki. Most először lesz látható a teljes életműve - tette hozzá.

A művész megemlítette, hogy ma is aktívan alkot, körülbelül 2500 képet festett eddig, "szóval nem kis munka volt kiválogatni belőle a tárlat anyagát". Végül Kertész László kurátor 85 képet, valamint szobrokat emelt ki, egyfajta metszetét adva munkásságának. Megjegyezte, hogy a képek közül csak néhány került ki a műterméből, a többi barátoktól, galériákból és a legkülönbözőbb helyekről válogatták.

A festő szerint a kiállítás kurátora fantasztikus munkát végzett. Mint mondta, kívülállóként tekint a tárlatra, vélhetően pénteken a képek előtt állva fog tudatosulni benne, hogy azokat ő alkotta.

Kertész László művészettörténész friss kutatásokon alapuló, új hangsúlyokat felmutató, retrospektív kiállítást valósított meg a korábbiaktól eltérő kurátori nézőpontot érvényesítve. A tárlatot Mucsi Emese független kurátor, az Artmagazin Online főszerkesztője nyitja meg. A kiállítás február 25-ig lesz látható.

Az intézet honlapján a kurátor úgy nyilatkozott, hogy "a sajátosan egyéni életmű logikája a műveket két meghatározó csoportra bontva érthető meg a legjobban". Az egyik műcsoportot a Birkás habitusából és képességeiből eredően expresszív, az érzelmekre és a rögtönzésre épülő kifejezésmódot képviselő munkák fémjelzik, a másik műcsoport kiindulópontja a szülőfalujához, Kunmadarashoz kötődő kisgyermekkori emlékek által motivált identitásfestészet, amelynek valódi mozgatója az idő tematizálása, az elmúlás problematikája - tette hozzá.

A kiállítás ideje alatt, annak részeként először láthatja a közönség Keserue Zsolt dunaújvárosi művészeket bemutató portrésorozatának 2007-ben készült első darabját, amelyben volt mesterét, Birkás Istvánt kérdezi pályájáról és arról, hogy Dunaújváros milyen szerepet játszott abban.

Birkás István hetven éve született Kunmadarason, 1969-ben került Dunaújvárosba. Abban az évben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán - mesterei Kádár György és Szabó Iván voltak -, és már a következő évben egyéni kiállítását hirdették meg a Vasmű Klubban. Ezt követően 1977-ben és 1983-ban volt önálló tárlata a városban, emellett számtalan csoportos kiállításon mutatták be munkáit az ország határain túl is.

A dunaújvárosi Nemzetközi Amatőr Műhely művészeti vezetőjeként tevékenykedett 1972 és 1989 között. Egyik alapítója volt 1974-ben a dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepnek, és 1989-1996 között a dunaújvárosi Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke volt mint a Kortárs Művészeti Intézet egyik alapítója.

Munkásságát Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjjal (1972-1975), Krasner-Pollock-ösztöndíjjal (1997-1998) és Munkácsy Mihály-díjjal (2004) ismerték el.

KultúrakiállításDunaújvárosBirkás IstvánfestőművészKortárs Művészeti Intézet