Az idei advent első vasárnapján megkezdődnek a tradicionális ünnepi programok. Ezek közül a kilátogató érdeklődők akár csengettyűs koncerten vagy éppen fényfestésben is részt vehetnek.
Immár hagyományszerűen szervez ADVENT ünnepséghez fűződően programsorozatot a Művelődési Ház Szabadbattyánban. A karácsonyt megelőző várakozás az év egyik legszebb időszaka.
Az advent szó jelentése a keresztény kultúrkörben eljövetelt jelent a karácsonyt megelőző 4. vasárnaptól karácsonyig (december 25.) tart. Az adventi időszak várakozásban telik, Úr eljövetelét várják a hívők. Régebben kisböjtnek nevezték ezt az időszakot. Advent eredete a 4. századra nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja mindig november 27. és december 3. közé esik.
A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap, az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín.
November 27-től kezdődően az ünnepi készülődés jegyében minden vasárnap gyertyagyújtásra és színes programsorozattal szeretettel várnak mindenkit!
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.