Sótároló ládákkal készül Velence a téli időjárásra.
A Városgazdálkodási Kft. a téli időjárás beköszöntével minimalizálni szeretné a balesetek esélyét. Előrelátóan olyan sót tározó "dobozokat" helyezett ki, amelyekből a közlekedésbiztonság érdekében az utak gépi sószórása elvégezhető.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a velencei autóvezetők mentesülnek a saját felelősségük alól: szükséges továbbra is a megfelelő óvatosság és figyelem, valamint a gépjárművek kellő műszaki állapotának fenntartása.
Fontos, hogy ezekre az egyes közlekedési csomópontokra kihelyezett ládákra vigyázzunk, hiszen az itt lakók biztonságát szolgálják elsősorban.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.