Hosszútávú megállapodás született a Portép Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, amelynek keretein belül 3300 négyzetméteres röplabdaspecifikus sportkomplexum épül Székesfehérváron.
A klub beszámolója szerint az elnök Tálos Péter, az ügyvezető igazgató Kovács Krisztián, valamint a Portép Kft. ügyvezető igazgatója, Lévai Gergely múlt héten írta alá a szerződést. A megállapodásnak köszönhetően az Alba Ipari Zónában az év végéig elkészül az új sportkomplexum, amelyben kialakítanak egy Extraliga-mérkőzések rendezésére alkalmas pályát, ahol keresztben egyszerre két pályán lehet edzéseket tartani.
A második csarnokrészben lesz egy utánpótlás centerpálya, illetve 150 négyzetméteres területen konditerem. A harmadik részben - Magyarországon egyedülálló módon - három strandröplabda pályát építenek.
A munkálatok már megkezdődtek.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.