Elkészültek a burkolással és a festéssel, jelenleg a beépített bútorok elhelyezése zajlik az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából megvalósuló 112 ágyas kórháztömbben, amelynek munkálatai a Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma generálkivitelezésében valósulnak meg.
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új belgyógyászati épülettömbjében és azon kívül is az ütemtervnek megfelelően folynak a munkálatok. A kivitelezés készültségi szintjéről időről-időre beszámolt portálunk.
Az új épületben rövidesen valamennyi szakipari munka befejeződik – tájékoztatta portálunkat Cser Szabolcs, a Fejér-B.Á.L. projektvezetője. A meleg-hidegburkolatok a helyükre kerültek és a betegszobák festésével is végeztek. Az épületbelső kialakításának következő fázisában az elektromos- és gépészeti szerelvények mellett, elkezdik a beépített bútorok elhelyezését is.
A kivitelezés a régi és az új épület közötti összekötő folyosó rekonstrukciós munkálataival folytatódik. Itt megtartják az eredeti acélszerkezetű tartóvázat, az átjáróba új, egyedi méretezésű, korszerű nyílászárókat építenek be. A folyosón kiépítik a hűtő-fűtőrendszert, majd burkolják és kifestik az újjászülető építményt.
A felújítással járó feladatokat úgy végzik el, hogy közben a folyosó egyik felében biztosítják a betegszállítás zavartalanságát és a kórház napi működését biztosító személyek közlekedését. A két épület közötti átjáró felújításával párhuzamosan befejezik az új részleg dél-nyugati homlokzatát és megépítik az előtető fémszerkezetét is.
A kórház új tömbje körül már elkezdődtek a tereprendezési munkálatok. Az utak- és járdák építése, helyreállítása mellett kialakítanak egy belső parkolót. A kivitelező emellett modernizálja az intézmény parkját is, amelybe nap- és árnyéktűrő virágokat, cserjéket és fákat telepítenek.
A projekt következő nagy mérföldköve a tervek szerint júliusban kezdődő üzempróba lesz.
Mindez jelzi, hogy az új, 112 ágyas kórháztömb, amelynek alapkövét 2022 márciusában tették le, rövidesen betöltheti a gyógyító, egészségmegőrző funkcióját.
A közel 6100 négyzetméter hasznos alapterületű épületben a tüdőgyógyászati, infektológiai és onkológia osztály és ambulanciái kapnak helyet.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.