Távozik a bajnoki ezüstérmes Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatától Pongó Marcell, az együttes válogatott irányítója.
A fehérvári klub - a pénteki közlemény szerint - szeretett volna szerződést hosszabbítani a 26 esztendős játékossal, aki azonban úgy döntött, máshol folytatja pályafutását.
Pongó két évvel ezelőtt a német második vonalban szereplő Nürnberg Falconstól igazolt Fehérvárra.
"Az első, albás idényében is jól teljesített, a nemrég zárult szezonban pedig egyik vezére volt csapatunknak, komoly érdemeket szerzett az ezüstérem kivívásában" - olvasható a klub honlapján.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.