Petőfi Kultúrtanszéken koncertezik szombaton a KFT zenekar.
A legendás együttes 1981 óta járja az országot és közelítenek a kétezdredik fellépésükhöz. Megszámlálhatatlan sláger, köztük olyan ikonikus, generációtól föggetlenül ismert dalok fűződnek a nevükhöz, mint az Afrika, a Balatoni nyár vagy a Bábu - számolt be róla Székesfehérvár városi honlapja
A KFT még a Magyar Televízió 1981-es Pop- és Táncdalfesztiválján egyetlen nap alatt futott be, amikor ötmillió tévénéző előtt kifestett arccal, bábuszerű mozgással adták elő Bábu vagy című számukat. A dal azóta is kihagyhatatlan eleme a koncertjeiknek ugyanúgy, mint az Afrika vagy a Balatoni nyár című slágerek.
Koncertjeik nem nélkülözik a színházi elemeket és gyakran a fanyar humorú verseket sem. Tíz albumot készítettek, folyamatosan koncerteznek országszerte, közel járnak a kétezredik fellépésükhöz.
Székesfehérváron is rendszeres látogatók, most szombaton a Petőfi Kultúrtanszéken lépnek fel.
Jegyeket elővételben a Petőfi Kultúrtanszéken vagy a petofikulturtanszek.hu oldalon kaphatók!
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.