A 60 méter hosszú és 5 méter magas acél rácsos tetőszerkezetet 6 nap alatt emelték be a helyére a Market Építő Zrt. szakemberei.
Újabb jelentős mérföldkövéhez érkezett a 6.000 fő befogadására is alkalmas székesfehérvári Alba Aréna kivitelezése: a Market Építő Zrt. szakemberei Magyarország legnagyobb mobil darujának segítségével emelték be a sportcsarnok tetejére annak tartószerkezetét – derült ki a Market Csoport Facebook oldalán közzétett bejegyzéséből.
Az acél rácsos tetőszerkezet 60 méter hosszú és 5 méter magas, a szerkezetek 3 darupozícióból és 8 emeléssel kerültek a helyükre.
Az óriási szerkezet beemeléséről a Market Építő Zrt. egy látványos, annak teljes egészét bemutató time-lapse videót is közzétett:
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Market Építő Zrt. munkájával létrejövő multifunkcionális létesítmény egy több évtizedes álom megvalósulását jelenti, és elsődlegesen a Fehérvár AV19 jégkorongcsapat otthona lesz, emellett kulturális programoknak, vásároknak, nemzetközi és hazai konferenciáknak is helyet ad majd.
Az Alba Aréna a fehérvári és hazai jégkorongsport mellett akár 20-25 teremsportágat is ki tud majd szolgálni, befogadóképessége jégkorong meccseken 6000, koncertek és egyebek események esetében pedig akár 8000 fő is lehet.
A beruházáshoz a kormány nettó 35 milliárd forintos támogatást biztosít a Modern Városok Program keretében.
A csarnoképítéssel együtt jelentős útépítési beruházás is indul: az ipari parkot a Budai úttal összekötve P+R parkolót is kialakítanak, vagyis egy új összekötő út épül az Alba Ipari Zónán keresztül a Seregélyesi és a Budai út között, ezáltal a két városrész összeköttetésbe kerül, ami Székesfehérvár számára kiemelten fontos.
Az Alba Aréna 100x100 méter alapterületű épület lesz, amelynek tetejére több mint 14 ezer négyzetméternyi lemezfedés kerül. A létesítmény kivitelezése még tavaly novemberben kezdődött meg a földmunkákkal, jelenleg pedig a harmadik ütemnél jár, amely során már a teljes monolit és vasbeton vázszerkezet több mint 90 százaléka is beépítésre került. Amint azt már legutóbbi cikkünkben is megírtuk, a helyszínen Magyarország legnagyobb mobil daruja dolgozik.
A Liebherr LR1750 típusú daru 750 tonna teherbírással rendelkezik, melynek legnagyobb emelési távolsága a csarnoknál 76 méter volt, ahol a legnagyobb megmozgatott elemsúly 72 tonnát nyomott. A daru önsúlya közel 1000 tonna, a gémhossza 91 méter, a horog súlya pedig 8 tonna – derült ki a tájékoztatásból.
A szakemberek a feladat során az összesen több mint 650 tonna acélszerkezetet 6 nap alatt emelték be a helyére.
A munkálatok várhatóan 2023 év végére fejeződnek be.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.