2024.03.29, Péntek

Fehérvárról azt üzenik a kilátástalan világnak: van remény!

fidelio.hu

2021.12.06. 08:01

Idén – egy év kihagyás után – a székesfehérvári Vörösmarty Színház ismét megrendezte az adventi időszak immár hagyományosnak mondható kezdőeseményét, az Újszövetség Maratont.

Hirdetés

A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával idézték meg a fehérváriak Jézus életét. A színpadon a felolvasások között a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjai léptek fel, miközben a háttérben az Újszövetség Maratonhoz kapcsolódó rajzpályázat legszebb alkotásaiból készült válogatást vetítették ki.

A felolvasást Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója zárta, aki családjával közösen olvasott fel:

Jó minden évben eszünkbe juttatni, hogy van remény. Amikor a környezetünkben, a világunkban csupa olyan dologgal találkozunk, ami reménytelenséggel, kilátástalansággal, pusztulással szembesít, akkor mindig jó tudni azt, hogy azért a világnak, a létezésnek van egy másik oldala is.”