2024.03.28, Csütörtök
Több mint 250 éves műemlék újul meg Székesfehérváron
szekesfehervar.hu

Több mint 250 éves műemlék újul meg Székesfehérváron

magyarepitok.hu

2019.11.07. 11:25

3,8 milliárd forintból fejlesztik a város legjelentősebb múzeumának központjául szolgáló egykori rendházat.

Hirdetés

Műemléki rekonstrukciót kap a székesfehérvári Seznt István Király Múzeum központi épülete. Az 1742 és 1756 között felépített műemlék a mai Fő utca – Szent János köz – Oskola utca által határolt területen található, eredetileg jezsuita rendházként készült el, melyhez templom is kapcsolódik. Az építkezést vélhetően Paul Hatzinger tervei alapján végezték el. Az évszázadok során a pálos és a ciszterci rendek is használták, nem csupán templomként, hanem gimnáziumként is, majd az 1950-es években szintén oktatási célokat szolgált. Végül 1992-ben került a városi múzeum kezelésébe.

 

Minden részletre figyelnek

Most egy átfogó restaurációval és bővítéssel járó fejlesztés rajtol el, melynek során mintegy 3500 négyzetmétert érintenek a munkák – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő adataiból. A beruházást a helybeli Fehérép Kft. és a fővárosi Sasad Építő Kft. konzorciuma végezheti el nettó 3,78 milliárd forint költséggel.

 

Wikimedia

A nagyszabású projekt során nem csak a teljes műemléki restauráció történik meg, hanem többek között modernizálják a szigetelést, az épületgépészetet és általánosságban 21. századi színvonalú intézményt adnak át. A fejlesztésben elbontanak egy 270 négyzetméteres udvari szárnyat és kialakítanak egy több mint 600 négyzetméteres új épületrészt is. Ezek a munkálatok a kiírás szerint régészeti kutatásokkal is járnak majd.

 

A teljes homlokzatot is restaurálják

Emellett többek között számottevő

  • fődémburkolati munkára,
  • padlóburkolat felújításra,
  • mészfestésre
  • és kőrestaurálásra is sor kerül,
  • illetve rekonstruálják a tetőt és a tetőszerkezetet is.

Továbbá számos más munkával együtt székesfehérvári régészeti múzeumi kiállításnak otthont adó épület teljes homlokzata is megújul.

Helyi híreképítőipari cégekSzékesfehérvármúzeumműemlékfelújításFehérép Kft.Sasad Építő Kft.