2024.10.14, Hétfő

Gyerektáncokkal lesz tele a jövő hétvége

2016.03.06. 10:49

Jövő hétvégén, Székesfehérváron rendezik meg a VI. Országos Tanulmányi Néptáncverseny döntőjét. A megmérettetésre több mint húsz iskolából érkeznek tánccsoportok, akik a Művészetek Házában, illetve a Vörösmarty Színházban mutatják be kötelező és szabadon választott táncaikat. A háromnapos verseny hétfőn késő délután ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul. A megyeszékhelyt az országos folklór tehetségkutató televíziós műsorban eredményesen szereplő Pulutyka csoport képviseli.   

Székesfehérvár két színházterme március közepén ifjú néptáncosokkal fog megtelni. A folklór megőrzése terén városunkban régi hagyományokkal rendelkező Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében kerül sor jövő hétvégén a VI. Országos Tanulmányi Néptáncverseny döntőjére. Az idei csoportos néptánc-megmérettetés lebonyolítását felvállaló székesfehérvári intézmény a nagy múltú, Európa-díjas Alba Regia Táncegyüttes táncművészeti műhelye köré épült fel. Az iskola – mely 2006-ban az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól megkapta a „Legeredményesebben felkészítő iskola” oklevelet, felmenő rendszerben 12 évfolyamon végzi a tanulók néptánc-oktatását.      

A művészeti tanműhelynek idén abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy a VI. Országos Tanulmányi Néptáncverseny rendezője lehet. Így március 12-én Székesfehérvárra érkeznek az ország szakmailag legrangosabb és legelismertebb művészeti iskoláinak tánccsoportjai.

Kötelező és szabadon választott táncokkal lép színpadra mind a 21 iskola táncegyüttese. Március 12-től 14-ig, három napon keresztül, két színpadon folynak majd a táncelőadások. Szombaton 10 órakor a Művészetek Házában ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a versengés, majd azt követően a táncosoké lesz a főszerep a színpadon. Vasárnap és hétfőn a különböző tájegységek koreográfiáit már a Vörösmarty Színházban mutatják be a fiatalok.

A verseny nyilvános, így a folklór iránt érdeklődök bármelyik napon bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence magyar tánchagyományait felelevenítő koreográfiákba. A nézők láthatnak majd csárdást, ugróst, de a mutatványos szólótáncok is valószínűleg megjelennek kanásztánc illetve seprűs tánc formájában, ugyanúgy, mint az eszközös táncok és a verbunk is.

Az együttesek öt korcsoportban mérik össze tudásukat, tehetségüket, az egészen kicsiktől – öt évesektől - kezdve a felnőttekig, a húsz évesekig bezárólag.   

Fölszállott a páva tehetségkutató műsorban a legsokoldalúbb táncegyüttesnek bizonyult székesfehérvári Pulutyka csoport március 13-án, vasárnap délelőtt lép színpadra. A verseny eredményhirdetése március 14-én, hétfőn 17 órakor lesz. 

Forrás: Önkormányzati Információs Centrum

Galéria

Helyi hírekSzékesfehérvárnéptáncgyerekekországos verseny