2024.03.29, Péntek

Fehérváron is nagy problémát okoznak a dizájner drogok

2016.03.03. 09:55

Hirdetés

Továbbra is a rendkívül veszélyes dizájner drogok okozzák a legnagyobb problémát - hangzott el a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) e heti ülésén.  résztvevők értékelték azt az átfogó börzesorozatot is, amellyel kilenc fehérvári általános és középiskolába jutottak el és a jövőbeli tervekről is szó esett.

Az ülésen a KEF tagjai beszámolót fogadtak el a 2015-ös évről és szó esett a jövőbeli tervekről is. Östör Annamária, a KEF elnökhelyettese elmondta, hogy tavaly pályázati forrásból sikerült a város oktatási intézményeiben átfogó börzesorozatot lebonyolítani, ami kilenc alkalomból állt. Kiemelte, hogy a rendezvénysorozat sikerként értékelhető. „Megszólítottuk a szülőket, nevelőket, pedagógusokat és sikerült elérni azt is, hogy mindenki problémaként kezelje a kábítószert és ne dugja a fejét a homokba. Sok előremutató terv is született a börzéken, sokan gondolják, hogy ezt a fajta egészségfejlesztést beépítik a mindennapok oktatásába.” – tette hozzá Östör Annamária. 

A KEF ülésén elhangzott, hogy tavaly az önkormányzattal közös szervezésben rendezte meg az Egészségdokk Közhasznú Alapítvány és a Köztes átmenetek Nonprofit Kft. a Köztes átmenetek című kiállítását. Az egyedülálló, 1,5 órás interaktív programmal egybekötött prevenciós tárlatot közel 1500 diák tekintette meg.

Östör Annamária elmondta, fontos eredmény, hogy nem nő a szerhasználók száma. Továbbra is a dizájner drogok okozzák ugyanakkor a legnagyobb problémát. „Rendkívül veszélyesek, szinte naponta változik az összetételük és teljesen ismeretlen összetevőket tartalmaznak. Néha még az orvosok is teljesen tanácstalanok, általában ezek a szerek okozzák a tragikus kimenetelű eseteket.” – emelte ki a KEF elnökhelyettese.

A Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórumon az idei évre vonatkozó tervekről is volt szó. A tervek szerint 2016. május 12-én Zacher Gábor toxikológus tart előadást Fehérváron és egy új kiadvány megjelentetését is tervezik a jelzőrendszerrel kapcsolatos tudnivalókról. A kiadvány a pedagógusokat és a szülőket egyaránt segíti majd a jelzőrendszer használatában és a fiatalok szerhasználatát bizonyító ismertetőjelek felismerésében.

A résztvevők megismerhették a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonát is. A Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának munkatársa, Deák Ildikó előadásában elhangzott, hogy a misszió által Ráckeresztúron decemberben létrehozott „tinirehab” már évek óta érlelődött a szervezet munkatársaiban. A 30 éve fennálló felnőtt rehabilitációs intézet mellett teljesen önállóan működik, a fő irányvonal az élményterápia. Ide ugyanúgy önként jelentkezők kerülhetnek be, mint a 18 év felettiek részére működtetett otthonba, s előfeltétele egy előgondozás. Az intézetben 10 év feletti fiúk laknak, akiknek a szakemberek egyrészt a szabadidő eltöltésének hasznos alternatíváit mutatják be, valamint a tanulást próbálják megszerettetni, azon túl, hogy teljes körű, személyre szabott terápián keresztül kompetenciáikat fejlesztik. Ennek alapja a kanadai „portage-modell”, aminek mentén foglalkoznak a tinédzserekkel oly módon, aminek elengedhetetlen feltétele a család bevonása. A társadalomba való beilleszkedés feltételeként pedig nagy hangsúlyt fektetnek az utógondozásra.

forrás: szekesfehervar.hu

 

Galéria

Helyi hírekSzékesfehérvárkábítószerdrogdizájner drogegyeztető fórumKEF