2024.03.29, Péntek
A gyermekvédelemben nevelkedő fiataloknak mutatták be a honvédelemi pályát Székesfehérváron
szekesfehervar.hu - Fotó: Simon Erika

A gyermekvédelemben nevelkedő fiataloknak mutatták be a honvédelemi pályát Székesfehérváron

MTI

2020.07.20. 14:44

Fontos, hogy a gyermekvédelem rendszeréből kikerülő, felnövő fiataloknak legyen olyan céljuk, amely "megtartja őket az életben" - hangoztatta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban.

Hirdetés

Az Emmi, a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség képviselői a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról írtak alá együttműködési megállapodást.

Az eseményen Fülöp Attila úgy fogalmazott: az együttműködés célja olyan kapaszkodót nyújtani a gyermekvédelemben nevelkedő fiataloknak, ami stabillá tudja tenni az életüket.

Hangsúlyozta: ma Magyarországon 23 ezer gyerek él családjukból kiemelten nevelőszülőknél vagy gyermekotthonokban, intézményekben.     

A kormány elkötelezett abban, hogy a gyermekvédelmet családközpontúvá tegye, ezért is indította el a Befogadlak programot - közölte.

Azt mondta: a honvédelmi pályaorientációs Vértezd fel magad! program egyszerre szolgál gyermekvédelmi és honvédelmi célokat, hogy a gyermekvédelem rendszerében élő fiatalok tanuljanak, kapjanak ismereteket a honvédelemről, a hazaszeretetről és a sportról.     Kötődést és bizalmat szeretnének adni a gyermekeknek, a honvédség és a sport pedig ilyen irány, ezért a programot minden Magyarországon gyermekvédelmi rendszerben élő gyermek részére eljuttatják - közölte Fülöp Attila.

Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára a Magyar Honvédséget az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatójának nevezte.     

Szeretnék elérni, hogy a gyermekvédelem rendszerében élők az együttműködés segítségével hátrányukból "előnyt tudjanak kovácsolni" - mondta a politikus.     

 

 

Kiemelte: a Magyar Honvédség az elmúlt négy hónapban is bizonyított, a koronavírus-járvány idején a katonák megmutatták azt, hogy mi a társadalmi felelősségvállalás.     

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke fontosnak nevezte, hogy a gyerekek kötődjenek a hazához, a szülőföldhöz.

Nevelésük során "adjunk nekik szárnyakat", hogy nagy célokat tűzzenek ki, sikereket érjenek el életükben, és ők is családot alapítsanak - mondta.

Hozzátette: a képzés során az ismeretek átadása mellett az érzelmi intelligencia fejlesztésére is koncentrálni kell, a Honvédelmi Sportszövetség pedig a sporttevékenységeken keresztül járul hozzá nevelésükhöz.

Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka nagy családnak nevezte a honvédséget. Közölte: örömmel vesznek részt az együttműködésben, mert a honvédelmi és haderő-fejlesztések egyik központi eleme a humán erőforrás, a katona.

Aktuálisgyermekvédelemhonvédelemkatonai pályaMagyar HonvédségBefogadlak programFejér Megyei Gyermekvédelmi Központ