2020.07.15, Szerda

Hirdetés

40 új parkolóhelyet adtak Dunaújvárosban
pixabay - illusztráció

40 új parkolóhelyet adtak Dunaújvárosban

dunaujvaros.hu

2020.06.15. 18:24

Pénteken több, mint 40 új parkolóhelyet adtak át a Római városrészen, a víztorony szomszédságában, az egykori gördeszkapálya helyén.

Hirdetés

Az ott lévő, elhasznált, balesetveszélyes vaselemeket elszállították, a törmeléket eltávolították, új közlekedési táblákat szereltek fel és beüzemelték a korábban kikapcsolt közvilágítást is. A terület két körzet határán van, így Utassy Éva és Motyovszky Mátyás közösen végezték az előkészítő munkákat, és az átadón is részt vettek.

Utassy Éva elmondta: több, mint 40 autó tud erre a helyre parkolni, biztonságosan, kivilágított helyen parkolni, ezért mindenkit arra kért, hogy gyalogoljon 50-100 méterrel többet, de ne álljon, fűre, zöldterületre, mert ezt a közterület-felügyelők szankcionálni fogják.

Motyovszky Mátyás hozzátette: ez az akció csak az első lépése a római városrész parkolási gondjainak megoldására, remélhetőleg még az idén újabb parkolókat tudnak majd átadni.

 

dunaujvaros.hu

 

Mezei Zsolt alpolgármester a helyszínen elmondta: az egész városban vizsgálják új parkolóhelyek kialakításának lehetőségét. Az elmúlt három évben ezerrel nőtt a gépkocsik száma, amit parkolóépítéssel nem lehet követni. A korábbi évek parkolóberuházásait nézve látható, hogy egy hely kialakítása 2 millió forintba került, a tervezési, építési költség mellett ugyanis gyakran a közműkiváltásokat is meg kell oldani. A városvezetés most azon dolgozik, hogy hasonló megoldásokkal, kisebb költségvetéssel tudjanak enyhíteni a parkolási gondokon. A Weiner Tibor körúton a közelmúltban sikerült 40 új parkolóhelyet kialakítani, most a víztoronynál ugyanannyit. Mezei Zsolt hozzátette: a tervek szerint ezen a területen ősszel építkezés kezdődik, így a mostani parkoló csak ideiglenes jellegű, az új beruházásnak azonban új parkolók is részei lesznek. Ennek részleteiről később lesz részletes tájékoztatás.

AktuálisDunaújvárosFejér megyeparkoló