A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz őrző-védő céghálózatot működtető emberek ellen, akik kétmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a fő elkövetők - két Fejér megyei férfi - vagyonvédelmi szolgáltatásokat szerveztek, a dolgozók után azonban az adót és járulékokat nem fizették be. Az elkövetők az áfacsalással közel 700 millió, míg a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és járulékok "megspórolásával" 1,3 milliárd forintos kárt okoztak az államnak.
A csaláshoz többszintű céghálózatot hoztak létre, a bukó cégek élére strómanokat ültettek. A bűnszervezetben a könyvelő is részt vett, aki a vezetőkkel megegyezve adóminimalizáló bevallásokat nyújtott be.
A NAV nyomozói országos akcióban számolták fel a szervezetet, IT-szakemberek, járőrök és a NAV Merkur bevetési egysége támogatásával 51 helyszínen tartottak házkutatásokat, összesen 15 gyanúsítottat hallgattak ki. Az elkövetők által okozott kár és a várható bírság biztosítására bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, ékszereket és készpénzt foglaltak le 570 millió forint értékben.
A bűnszervezet tagjai közül három ember letartóztatásáról már döntött a Székesfehérvári Járásbíróság.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.