Az idén a legnépszerűbb tábortéma a sport, amit az idegen nyelvi és informatikai, programozótáborok követnek holtversenyben, a harmadik helyen pedig a készségfejlesztő és katonai táborok állnak - mondta a Táborfigyelő portál vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.
Tóth Béla hozzátette: egyre több a meghökkentő témájú - jobb agyféltekés rajzolást fejlesztő, okostelefonos animációs - tábor, amelyekre a kereslet is folyamatosan nő.
Közölte: 2019-ben rekordszámú, több mint 215 ezer gyermek fog legalább egy hetet táborban tölteni. A növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak és újabb turnusokat indítottak el, amelyekre a taborfigyelo.hu oldalon továbbra is lehet jelentkezni - fűzte hozzá.
Tóth Béla kitért arra is, hogy Veszprém megyében van a legtöbb tábor, majd Pest és Fejér megye következik.
Körültekintő felkészülés, a kivitelezés szigorú felügyelete, a tapasztalatok visszacsatolása, a folyamatok optimalizálása – ebben a körforgásos munkamódszerben hisz Jávorcsik Ákos. A Paks II. Zrt. terület-előkészítési programelem-felelőse saját bevallása szerint is perfekcionista, az atomerőmű-építési projektben is ez az egyik legvonzóbb számára, hogy itt a minőség és precizitás hatványozott szerepet játszik.