Elkészült a Béla út- Fiskális utca kereszteződésével szemközti zöldterületen kialakított új, 750 négyzetméteres, agility eszközökkel felszerelt kutyafuttatót. A beruházást örömmel fogadták a kutyatulajdonosok, akik kedvenceikkel együtt biztonságos körülmények között tölthetik itt a szabadidejüket.
A kutyafuttatót egy 30X25 méteres füves terület bekerítésével alakították ki a Béla úti temető és a közeli iparterület között. Székesfehérváron ez az első olyan, önkormányzati beruházású kutyás terület, ahol agility akadályok – palló, lyukas fal és szlalompálya – szolgálják az állatok játékos tanítását, mozgását.

A Béla úti temetőnél és annak parkolójában működő térfigyelő kamerákkal elérik a kutyafuttató területét is, ami növeli a biztonságot. Erre azért van szükség, mert megdöbbentő módon vannak olyan személyek, akik a kutyafuttatókban igyekeznek megmérgezni az állatokat. A képviselő arra intett, hogy ezt senki ne tegye, mert a kutyák az ember legjobb barátai, társaságot biztosítanak, védenek, őriznek minket. A gyerekek is imádják a kutyákat, és megtanítható velük a felelősségvállalás.
Vadász-Király Edit, a Székesfehérvári Kegyeleti Központ vezetője arról beszélt, hogy a Béla úti temetőbe kutyát nem lehet bevinni, kivéve a vakvezető ebeket.
Szekeresné Kovács Ildikó, a Városgondnokság városkarbantartási vezetője hozzátette: a többi önkormányzati beruházású kutyafuttatóhoz hasonlóan a Béla útit is a Városgondnokság munkatársai kivitelezték. Az agility eszközök igen népszerűek, van rájuk igény, így elképzelhető, hogy az eddig elkészült futtatókba is elhelyeznek ilyen játékokat.
Több mint 300 millió forint értékű belterületi útfejlesztés zárult le Dél-Békésben.