Az autóbusz-pályaudvar melletti közpark átadásának ünnepsége a katolikus templomtól induló fáklyás felvonulással vette kezdetét vasárnap. A fejlesztés a Zöld város kialakítása című területi operatív program keretében, mintegy nyolcvanmillió forintból valósult meg.
Az ünnepélyes átadón Ünnepi beszédet mondott Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Tessely Zoltán, miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő és Illés Szabolcs polgármester köszöntötte házigazdaként a megjelenteket.


A polgármester kifejezte reményét, mely szerint a parkkal sikerült egy olyan közteret kialakítani, ahol minden korosztály otthonosan érezheti magát.
A Szabadság téri közpark a fejlesztésnek köszönhetően teljesen új arcot öltött: megújult a tér struktúrája, miközben a tér határai és kiterjedése nem változott.

Térfalak választják el az autóúttól, a benne kialakított öblösödésekben padok, a stílusukhoz illő szemétgyűjtő kosarak és virággyűjtők kaptak helyet. A tér meghatározó eleme egy olyan vízfelület lesz, amely a nyári forróságban enyhe, párás levegőt biztosít majd. A beteg növények helyére újakat telepítettek és impozáns virágágyásokat alakítottak ki a parkban. A projekt további elemei: konténermosdó a sportlétesítményben és az új árusító pavilonok még beszerzés alatt vannak.





Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.