2024.03.29, Péntek
Hatszázezer kilométert tekertek a Bringázz a munkába! tavaszi kampánya alatt
Bringázz a munkába! - Facebook

Hatszázezer kilométert tekertek a Bringázz a munkába! tavaszi kampánya alatt

MTI

2018.06.16. 07:00

Hatezer biciklis együttesen mintegy 600 ezer kilométert tekert a Bringázz a munkába! kampányban május 14. és június 11. között Magyarország egész területén - jelentették be a Magyar Kerékpárosklub kampányának zárórendezvényén pénteken Budapesten.

Hirdetés

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ismertette, 27 millió forintot biztosítottak a Bringázz a munkába! megvalósításához. Megjegyezte, hogy a fővárosiak alig 3 százaléka jár dolgozni kerékpárral, a fővárosi önkormányzat ezt az arányt 10 százalékra szeretné növelni 2030-ra Budapesten. Élhetőbbé kell tenni a városokat, ennek érdekében ősszel újabb közös kampányt indítanak a tervek szerint - tette hozzá.

Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese elmondta: idén - a négy év után újraindított - Bringázz a munkába! kampányban az öt legtöbbet bringázó város az együtt letekert munkanapok szerinti sorrendben Budapest, Debrecen, Székesfehérvár, Szeged és Győr lett. A kampányban 2150 cég vett részt, amelyek dolgozói 2375 csapatot alkotva versenyeztek.

AktuálisSzékesfehérvárFejér megyekerékpárBringázz a munkába!Magyar Kerékpárosklub