2021.12.01, Szerda

Június 30-ig látható Mátyás halotti pajzsának másolata Fehérváron

szekesfehervar.hu

2018.04.26. 13:01

A magyar történelem egyik legismertebb uralkodójára emlékezünk ebben az évben. Szerdán megnyílt a Mátyás király halotti pajzsa című tárlat, ennek kapcsán a pajzs kalandos történetéről is hallhattak előadást az érdeklődők a Szent István Király Múzeumban. A tárlat június 30-ig látogatható.

Hirdetés

A tárlaton a látogatók a koronázás mellett betekintést nyerhetnek a király halála után zajló eseményekbe is.

Mátyás király születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulóján hiteles és érdekes információk tárulnak elénk, mint például Mátyás székesfehérvári koronázása és az azt követő időszak legérdekesebb történelmi eseményei.

Hunyadi Mátyás több szállal kötődik városunkhoz: az esztergomi érsek 1464. március 29-én Székesfehérváron koronázta királlyá– többek között erről, valamint uralkodói időszakáról, temetésének körülményeiről beszélt a hallgatóságának Jamrich Viktor történész.

Elsőként a Hunyadi Mátyás halálát követő időszakról, a nagy király temetésének körülményeiről és az ehhez kapcsolódó uralkodói reprezentációról volt szó az előadáson. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa ismertette a halotti pajzs kialakításának körülményeit és a rajta látható címereket is. Az alkotás historiográfiájáról, utóéletének lehetséges állomásairól, továbbá a műtárgyról készült másolatok hollétéről és keletkezésük körülményeiről is megtudhattak érdekességeket a múzeum látogatói.

AktuálisSzékesfehérvárSzent István Király MúzeumMátyás királyhalotti pajzsMátyás király halotti pajzsa tárlat