2024.03.28, Csütörtök

Gálaműsorral ünnepelték a Magyar Kultúra Napját a székesfehérvári színházban

szekesfehervar.hu

2018.01.23. 18:30

A műsorban a Vörösmarty Színház társulatának valamennyi tagja egy-egy magyar költő versét adta elő, többek között Balassi, Csokonai, Ady, Kosztolányi, Nagy László, Pilinszky, Szép Ernő, Petőfi, Weöres Sándor és Arany János költeményei hangzottak el. Az eseményen átadták a Pro Cultura Albae Regiae díjat a Vox Mirabilis Kórusnak.

Hirdetés

 

Tiszta forrásból címmel láthatott ünnepi gálaműsor a Vörösmarty Színház közönsége a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

A műsorban a színház társulatának valamennyi tagja egy-egy magyar költő versét adta elő, többek között Balassi, Csokonai, Ady, Kosztolányi, Nagy László, Pilinszky, Szép Ernő, Petőfi, Weöres Sándor, József Attila és Arany János költeményei hangzottak el. A versek nem a keletkezésük kronológiáját, hanem hangulatuk, témájuk ritmikáját követve érkeztek a közönség elé régi és kortárs magyar festményekkel illusztrálva, ezzel is érzékeltetve a magyar kultúra egységét és azt, hogy a jó alkotás önálló életét él és nem veszít fényéből.

 

 

A műsort követően Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a Vörösmarty Színház műsoráért, amely bemutatta, hogy mennyire sokrétű, sokszínű a magyar kultúra. Beszédében hitet tett amellett, hogy egy város közösségi életében kiemelkedő jelentőséggel bír a kultúra, a kulturális értékek, intézmények és azok is, akik ápolják ezeket az értékeket. Fontosnak nevezte, hogy a városnak legyen egy országosan elismert, erős színházi társulata, hogy legyenek közművelődési intézményei, hogy olyan városrészekben is létrejöjjenek közösségi terek, ahol eddig nem voltak, hogy lehetőséget adjanak az óvodáknak bemutatkozni adventi műsorukkal a város főterén és azt is, hogy az iskolák diákjainknak megadják a lehetőséget arra, hogy a Versünnepen, a Fehérvár Hangján és iskolai ünnepségeken megmutathassák tehetségüket, valamint, hogy legyenek városrészi könyvtárak és legyen Árpád-ház Program is, Fehérvár központtal. Cser-Palkovics András polgármester a jövő célkitűzéseiről, a minősített, önálló zenekarról, a kortárs balettszínházról, a bábszínházról, a hangversenyteremről, valamint a digitális könyvtár és tudásközpontról is szólt.

 

 

Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy a kultúra nem csak a jelene, hanem a jövője is Fehérvárnak, mert nincs XXI. századi város kulturális élet nélkül és nincs életminőség sem , ha nem foglalkoznak a szellemmel és az emberrel.

Az eseményen átadták a Pro Cultura Albae Regiae díjat is, amelyet az idei évben a Vox Mirabilis Kórusnak ítéltek oda. A kórus tavaly ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A Székesfehérvár közösségében, kulturális - komolyzenei-művészi életében meghatározó szerepet játszó énekkar 1957-ben jött létre. Tagjainak sorában többek között amatőr énekesek, pedagógusok, orvosok, egyetemisták, köztisztviselők, kereskedők foglalnak helyet, akik örömmel áldozzák szabadidejüket a közös muzsikálásra. Vezetője 1985 óta Zemlényi Katica karnagy, kántor, aki zenei munkásságáért korábban Csengőszó- és Fricsay Richárd zenei díjban részesült.

 

 

A Vox Mirabilis énekkar a város és Fejér megye világi és egyházi eseményeinek rendszeres meghívottja, magas színvonalon közvetíti a kórusmuzsika gyöngyszemeit.

Rendszeresen szerepel nemzeti ünnepeinken, egyházi eseményeken, kiállítások megnyitóin, konferenciákon, karitatív összejöveteleken, bálokon és egyéb, civil kezdeményezésű eseményeken. Állandó résztvevője a katolikus szertartásoknak, de szívesen szerepel a testvér egyházak eseményein is. Repertoárjában barokk, reneszánsz, klasszikus, romantikus és kortárs zeneművek egyaránt szerepelnek. Az énekesek kiemelten kezelik a magyar zeneszerzők – különösen Kodály Zoltán – műveit.         

Galéria

AktuálisA magyar kultúra napjaVörösmarty Színház Székesfehérvár gálaműsor