2024.10.12, Szombat
Hetedszer is akcióban az autóvadászok!
Fotó: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Hetedszer is akcióban az autóvadászok!

police.hu

2017.05.13. 17:30

2017. május 12-én hetedik alkalommal rendezték meg a Pentelei Autóvadász Kupát Dunaújvárosban a nemrég elhunyt Kertes József emlékére, aki a korábbi versenyek oszlopos tagja volt.

A polgárőrökből, rendőrökből,  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársaiból álló 8 csapat több mint 22 ezer járművet ellenőrzött Dunaújvárosban a kiemelt közlekedésbiztonsági akcióban.

A résztvevők vegyes csapatokban versenyeztek egymással. A feladat az volt, hogy a rendszámfelismerő rendszer használatával kiszűrjék a forgalomból a lopott, vagy egyéb bűncselekmény miatt körözött, a műszaki érvényesség nélkül közlekedő, valamint a forgalomból kivont gépjárműveket. A rendszámfelismerő rendszerrel kapcsolatos koordinációt az Országos Polgárőrség Szövetség Gépjármű Felderítő Tagozata végezte.

Összesen 22308 járművet ellenőriztek a versenyzők, melyek közül 11 jármű forgalmi engedélyét vették el, 12 járműnek pedig a forgalmi rendszámát vonták be azért, mert kiderült, már korábban kivonták a forgalomból, vagy nem rendelkezett érvényes műszaki engedéllyel.

A versenyt a Szegedi Rendőrkapitányság és polgárőrség közös csapata nyerte, második helyen a Kecskeméti Rendőrkapitányság és polgárőrség közös együttese végzett, míg a harmadik a Dunakeszi Rendőrkapitányság és polgárőrség csapata lett. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vegyes párosa a Ferencvárosi Polgárőrséggel a negyedik helyen végzett. 

 

Forrás: police.hu

AktuálisDunaújvárosellenőrzésPentelei Autóvadász Kupaközlekedésbiztonsági akció