Negyedszer hirdette meg az Év Dunai Szigete szavazást a Dunai Szigetek blogoldal. A szavazás 2016 utolsó napján zárult, és fölényes szavazati többséggel a Szalki-sziget nyerte meg.
2016 októberében egy országos versenyen indították el a Szalki- szigetet, ahol az „Év Dunai Szigete” címért mérkőzhettek meg a szebbnél szebb helyek. A versenyre rekordmennyiségű szavazat érkezett.
A Szalki-sziget 1698 szavazattal a Zebegényi sziget és a budapesti Fürdő- sziget elől nyerte el a megtiszteltető elismerést.
A győzelem hátterében komoly városi összefogás áll. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és az erdészet mindig kiemelt figyelemmel követte és követi a szigete sorsát mely az utóbbi években igazi családbarát hellyé nőtte ki magát.
Ünnepélyes keretek között adta át új üzemcsarnokát a Start Plast Kft. március 20-án Újhartyánban. A korszerű üzem nemcsak a vállalat termelési kapacitását növeli és versenyképességét erősíti, hanem egyúttal a kínai Borche Ltd. fröccsöntő gépgyártó számára magyarországi mintaüzemként is működik majd - derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.