2024.10.12, Szombat

Az új járási hivatal alapkövét helyezték el Bicskén

Fejér Megyei Kormányhivatal

2016.12.14. 08:52

Alapkőletételről szóló dokumentumot írta alá Dr. Petrin László a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke valamint Pálffy Károly Bicske Város Polgármestere december 12-én. Az ünnepélyes keretek között megtörtént álírás után közösen helyezték el a kapszulát a megépülő hivatal helyszínén.

A Bicskei Járási Hivatal jelenlegi épülete 1974-ben épült. Az épülettömbben a járási hivatalon kívül orvosi rendelő, gyógyszertár, valamint a Magyar Távközlési Rt. és a Tigáz Zrt. használaton kívüli irodái is megtalálhatók.

A Fejér Megyei Kormányhivatal egy igazgatási centrum kialakítását célozta meg a Bicske önkormányzatával együttműködve, az új épület a polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában épül meg. A költöztetéssel kapcsolatban a legcélszerűbb az volt, ha az önkormányzat a járási hivatalnak otthont adó ingatlan vegyes tulajdonának megszüntetésével telket ad egy új járási hivatal felépítéséhez. A kormányhivatal munkatársai tervezték meg az épületet.

A járási hivatalba 14 településről érkeznek ügyfelek, havonta összesen közel háromezren. Velük jelenleg 63 hivatali munkatárs foglalkozik Bicskén. A szervezeti egységek mellett kormányablak is helyet kap az új épületben.

A megépülő hivatal alapterülete 2333 m2 lesz. Ez az eddig használt épületek alapterületénél mintegy 100 m2-rel kisebb, de tartalmaz egy többfunkciós 133 m2 alapterületű, (86 fő befogadására alkalmas) előadótermet, továbbá az ügyfélterek megnövelésével, kulturált ügyfélkiszolgálásra ad lehetőséget. A szakemberek korszerű építőanyagokat alkalmaznak majd, így az épületkomplexum éves fűtési költsége 3,75 millió Ft-ra kalkulálható, a megtakarítás évi 3,97 millió Ft lesz.

Az új járási hivatal megépülése a térség lakói számára is bizonyítja, hogy a kormányzat sokat tesz a modern közigazgatás megteremtése érdekében. Fontos azonban az is, hogy a Bicskei Járási Hivatal dolgozói a nagyon leromlott állapotú mostani épület után végre méltó körülmények között végezhetik munkájukat – tájékoztat a Fejér Megyei Kormányhivatal.

AktuálisJárási HivatalbicskealapkőFejér Megyei Kormányhivatal