2024.04.19, Péntek

Adományosztás Székesfehérváron a társadalmi felelőségvállalás jegyében

okkfehervar.hu

2016.12.12. 15:29

Karácsonyi adományosztást tartottak pénteken rászoruló családoknak az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szegényeket Támogató Alapítvány, az Alba Fehérvár és az Önkormányzat közösen szervezett jótékonysági programot, amelyen sportolók is részt vettek, dedikáltak és beszélgettek a gyerekekkel.

Hirdetés

Ötödik alkalommal szervezett a Szegényeket Támogató Alapítvány, az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapata és az Önkormányzat közös karácsonyi adományosztást pénteken az Alba Regia Sportcsarnokban. A rászoruló családok gyerekei az előcsarnokban találkozhattak a sportolókkal, akik egy kis édesség és gyümölcs mellett dedikáltak és beszélgettek a résztvevőkkel.

A rendezvényt Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében azt mondta, hogy a szegénység nem meghatározója az emberi értékeknek, de olyan dolog, amivel a társadalomnak szembe kell néznie: „Büszke vagyok rá, hogy a játékosaink több éve részt vesznek ebben a kezdeményezésben, és hogy hozzájárulhatunk a rászorulók karácsonyának szebbé tételéhez. Köszönöm minden támogatónak, akik segítettek ebben!”

Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok Székesfehérvár polgármesterének képviseletében kifejezte: „Nagy öröm, hogy tradicionálisan jelen lehetünk az adományosztáson, hogy találkozhatunk a sportolókkal és azokkal a családokkal, akik elhozzák ide a gyerekeket. Az ajándékok, az édesség mellett fontos, hogy a fiatalok a sportolók személyében példaképekkel találkozhatnak, akik ezáltal ösztönzik őket a sportra, hogy Székesfehérvár a bajnokok városa maradjon.”  A tanácsnok köszönetet mondott a sportegyesületnek és a SZETÁ-nak az egyedülálló programért.

Deák Lajosné önkormányzati képviselő a szülők, családok nevében megköszönte az adományokat. A keresztény világ legnagyobb ünnepére készülődve arra irányította rá a figyelmet, hogy az ünnepek mellett a rászorulók a mindennapokban is gondoskodást igényelnek.

„Szegénység mindig volt és mindig is lesz. A társadalmi felelősség azt jelenti, hogy ezért nekünk tennünk kell: az önkormányzatnak, a lakosoknak és a civil szervezeteknek egyaránt. Példaértékű, hogy a mai programot közösen valósítjuk meg az Alba Fehérvárral és az Önkormányzattal.” – Zugor Zsuzsanna, a SZETA elnöke kifejezte, hogy az ilyen adományosztások azért is fontosak, mert a gyerekek látják a sportolókat és ezáltal látják azt is, hogy ha van motiváció az életükben, kellő kitartással hova juthatnak el.

Halm Rolland, az Alba Fehérvár ügyvezető igazgatója a hagyományok fontosságát emelte ki, és boldog karácsonyt kívánt a jelenlévőknek. Márton Gábor, a Lakeside Hotel igazgatója azt mondta, jó látnia a gyerekek örömét, és reményét fejezte ki, hogy az adományokkal ehhez hozzá tudnak járulni.

A rendezvényen részt vett továbbá Viza Attila önkormányzati képviselő, Szontaghné Kovács Erika, a SZETA szakmai koordinátora, valamint Tamás Norbert a Ballon Trend képviseletében.

AktuálisSzékesfehérvárjótékonyságkarácsonyi adományosztásAlba Regia Sportcsarnok