2024.04.19, Péntek

Sportlétesítmény fejlesztések Székesfehérváron

2016.02.04. 10:20

Hirdetés

Székesfehérvár önkormányzata 900 millió forint támogatást kapott a kormánytól sportlétesítmény-fejlesztésekre, így több futballpályát, rögbipályát, iskolai tornapályákat építhetnek, illetve újíthatnak fel a következő években.

Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, a város fideszes országgyűlési képviselője a témában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a magyar sport egyik fővárosa Székesfehérvár. Ahhoz, hogy a fehérvári sportolók a világ élvonalában legyenek és ott is maradjanak, erős utánpótlásra van szükség, amit a fejlesztések biztosíthatnak - tette hozzá.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közölte, a múlt év végén a közgyűlés elfogadta a város sportfejlesztési koncepcióját, amely nem a két kiemelt beruházásra (Sóstói stadion, rendezvénycsarnok), hanem az utánpótlásra fókuszál.
Az önkormányzat forrásaiból és az állami támogatásból álló 1,3 milliárdos fejlesztési terv részeként a Sóstói stadion környezetében lévő, a Videoton FC utánpótlása által használt valamennyi sportterület a város tulajdonába kerül. Ezek nagy része eddig nem önkormányzati tulajdonban volt, de most megvásárolják azokat.
Befejezik a Takarodó úton az ország első szabványos amerikaifutball-pályáját, amelynek az építése már elkezdődött. Emellett egy szabványos méretű labdarúgópálya és egy kisebb műfüves pálya is épül, az öltözőket pedig felújítják.
A Fehérvár Rugby Club otthonául szolgáló Köfém-pályán is végeznek felújításokat, illetve nézőteret alakítanak ki a Sóstói stadion bontásából származó betonelemek és székek újrahasznosításával. A volt Ikarus-pályán egy nagyméretű műfüves futballpálya létesül, a Prohászka úti MÁV-pályát és öltözőit felújítják, és azt a későbbiekben számos környékbeli iskola használhatja mindennapos testnevelésre vagy egyéb sporttevékenységekre.
A tervek szerint a Vörösmarty és a Széchenyi középiskola füves futballpályáit is rendbe teszik, csakúgy, mint a Sziget a és Tolnai úti általános iskolák tornapályáit.

mti

Galéria

Helyi hírekSzékesfehérvársportfejlesztésstadionvargha tamás