A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik - mondta Uhrinyi Tamás, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. logisztikai igazgatója sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.
A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített és azokat el is juttatta a Magyar Postához, a hiányzó mennyiség gyártása a napokban befejeződik.
Felhívta a figyelmet, hogy a borítékokat az átvételt követően óvatosan kell kinyitni a sérülések elkerülése érdekében. A borítékokban hat darab utalvány található, négy 2000 forintos és két 1000 forintos.
Az utalványokat 2018. december 31-ig lehet felhasználni élelmiszerek, valamint melegkonyhás vendéglátóhelyeken meleg étel vásárlására. A nyugdíjasok számára az országban 60 ezer elfogadó hely áll rendelkezésre.
A logisztikai igazgató az Erzsébet-utalványok gyártási folyamatáról elmondta: az utalványok gyártása után egy gép automatikusan összepárosítja azokat az érintettek címével ellátott borítékokkal, és a rendszerből a már lezárt, Erzsébet-utalványt tartalmazó borítékok kerülnek ki. Ezt követően a borítékokat egységcsomagokba rendezve adják át naponta a Magyar Postának.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.