2024.10.08, Kedd

Múzeumok Éjszakája - Holdfürkészés, zenélő ház és koncertek a székesfehérvári programok között

2016.06.24. 12:19

Holdfürkészés, zenélő ház, kreatív foglalkozások, tárlatvezetések és koncertek is várják az érdeklődőket a Múzeumok éjszakája székesfehérvári programjai között június 25-én.

Holdfürkészés, zenélő ház, kreatív foglalkozások, tárlatvezetések és koncertek is várják az érdeklődőket a Múzeumok éjszakája székesfehérvári programjai között június 25-én.

A programokat felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy szombaton 15 intézmény 27 helyszínen várja a látogatókat.
Spányi Antal megyéspüspök szerint a programsorozat nagy népszerűségnek örvend a városban és annak környékén, amit a tavalyi részvételi adatok is alátámasztanak: a vidéki helyszínek között Debrecen és Eger mögött a harmadik legnépszerűbb volt Székesfehérvár 8239 regisztrált látogatóval.

A kétszáz forintért megváltható karszalagokkal minden helyszín látogatható és a buszjáratokat is térítésmentesen igénybe vehetők. A befolyt összeget nem az intézményekre fordítják, hanem jótékony célra: a Fejér megyei hátrányos helyzetű gyerekek múzeumlátogatását segítik.

Cser-Palkovics András polgármester szerint a rendezvények missziós szerepet töltenek be, közösséget építenek. Mint mondta, Pákozd és Gorsium bevonása is jelzi, hogy nem csak a városban lesznek érdekes programok.
   
A Nemzeti Emlékhely látogatói tárlatvezetések során fedezhetik fel a magyar történelem nagy uralkodóinak múltját, titkait. A Szent István Király Múzeum épületeiben, a Hetedhét Játékmúzeumban, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban, a Kossuth udvarban, a Fejér Megyei Levéltárban, az Alumíniumipari Múzeumban, a Tűzoltó Múzeumban, a Szent István-székesegyház tornyában, a Szerb ortodox templomban, a Bory-várban és a Vörösmarty Mihály Könyvtár intézményeiben kiállítások, szakvezetések, művészettörténeti előadások, felfedező játékok, kreatív foglalkozások, fejtörők, detektívesdi, családi tárgyvadászat, holdfürkészés és koncertek, táncház, borkóstolás várja az érdeklődőket.

A Szabadművelődés Házában a kiállítások mellett késharc-bemutatót, tűzugrást, a csillagvizsgálóban távcsöves bemutatót tartanak, és koncertet ad a Hősök hiphop formáció. A Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar az Országalmától zenés felvezetéssel közös sétára hívja az embereket a helytörténeti emlékgyűjteményhez, ahol megemlékeznek a világháborús hősökről. A gyerekeket akadálypályával, kézműves foglalkoztatókkal várják.

A Vasvári Pál Általános Iskola pincegalériájában középkori időutazásra csábítanak, ingyenes tárlatvezetéseket, lovagi bemutatókat, diavetítéses repüléstörténeti előadásokat, kreatív családi foglalkozásokat tartanak. A Fehérvári Civil Központnál repüléstörténeti és veteránautó-kiállítással várják a közlekedési eszközök szerelmeseit, akik Székesfehérvár százéves repüléstörténetének évfordulója alkalmából egy Ikarus 311 autóbusszal látogathatnak el az egykori sóstói repülőtérre, valamint részt vehetnek egy városi, veterán autóbuszos kiránduláson is.

A rendezvény helyi különlegessége a Mátyás király-emlékműnél "felállított" Zenélő ház hanginstalláció és a hozzá kapcsolódó vetítés.

mti, szekesfehervar.hu

Helyi hírekSzékesfehérvár