Gyógypedagógus hölgyet köszöntöttek a Szent István Király Múzeumban, aki az ötmilliomodik látogatója volt a tárlatnak.
Gyanútlanul lépett be a Szent István Király Múzeum Rendház épületébe szerda délután Csuti Gabriella, aki a Munkácsy-kiállításra érkezett. A Szabadbattyánban élő gyógypedagógus igencsak meglepődve tapasztalta, hogy maga a gyűjtemény tulajdonosa, Pákh Imre és Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, valamint a Mukácsy Mihály Alapítvány elnöke, Fásy Ádám és Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója fogadja a Látogatóközpont bejáratában azzal a hírrel, hogy ő a 2005 óta úton lévő Munkácsy-kiállítás ötmilliomodik látogatója - tudósított a szekesfehervar.hu.
„Nagyon meglepődtem, de nagyon örülök.” – ezek voltak az első szavai, amikor közölték vele a jó hírt. Mint mondta: „Hetek óta készültem, hogy eljövök és megnézem a kiállítást. Az, hogy ezek a képek együtt, itt vannak elérhető távolságra, kihagyhatatlan volt számomra. Pedagógusként, magánemberként is úgy vélem, élni kell ezzel a lehetőséggel, hogy Munkácsy festményeit élőben is minél többen megtekintsék.” – mondta Csuti Gabriella
„Csoda ez a gyűjtemény! Ezért is nagy öröm és megtiszteltetés a város számára, hogy Székesfehérváron köszönthettük az ötmilliomodik látogatóját a kiállításnak.” - kezdte köszöntőjét Cser-Palkovics András. Városunk a 18 éves kiállítássorozat 47. állomása. Eddig 27 ezren látták itt, a Szent István Király Múzeumban. A nagy érdeklődésre való tekintettel meg is kellett hosszabbítani, így február közepéig látogatható.
Boldog és büszke vagyok, hogy ezt a kiállítást immár ötmillióan tekintették meg és azért is, hogy ilyen méltó helyen, mint a Szent István Király Múzeum látható a tárlat és ünnepelhetjük e jeles eseményt, hangsúlyozta Pákh Imre. A Munkácsy-gyűjtemény tulajdonosa mesélt arról, hogy gyűjteménye jelenleg több mint 70 Munkácsy-képből áll. „A 2005-ben elindult vándorkiállítás-sorozatnak hármas célja volt: hogy bemutassák az ismeretlen Munkácsyt a magyar közönségnek; hogy visszaállítsák Munkácsyt a művészettörténetben az őt megillető helyre. ”A harmadik cél az volt, hogy hitet adjunk önmagunknak, hogy voltak és vannak mai is olyan magyar géniuszok, akik fel tudták venni a versenyt a legnagyobb külföldiekkel és nyerni is tudtak. Ilyen volt Munkácsy Mihály is.”
Az ünnepélyes pillanatokról szóló tudósítást teljes egészében ide kattintva olvashatják!
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.