A Vörösmarty Színház Facebook-oldalán április 28-ától minden kedden és csütörtökön 21 órától a színházra vágyó közönség újranézheti sikerdarabjainkat. Az előadások 48 órán keresztül elérhetőek lesznek.
A menetrend a következő:
Április 28. Kartonpapa (16)
Április 30. Pillangó (16)
Május 5. Perelj, Uram!
Május 7. A fösvény
Május 12. A Herner Ferike faterja (12)
Május 14. Három nővér
Első online előadás április 28-án 21 órától Tasnádi István Kartonpapa című komédiájának (amit kifejezetten a székesfehérvári színház felkérésére írt) ősbemutatója lesz. A tavalyi POSZT versenyprogramjában is részt vevő, Hargitai Iván rendezte előadást óriási sikerrel játszották a Vörösmarty Színházban, később pedig tv-játék is készült belőle – ezt vetítik le a színházra éhes közönségnek.
Érdemes lesz leülni a gépek elé, mert olyan nagyszerű színészeket láthatnak újra viszont, mint Tóth Ildikó, Egyed Attila, Kiss Diána Magdolna, Pálya Pompónia és Kovács Tamás.
A Kartonpapáról röviden:
Éva nemrég veszítette el férjét, Miklóst. Képtelen elfogadni az imádva-rettegett családfő halálát, ezért kivágja kartonból. Éva, Miklós és fiuk, Zsolti vendégségbe érkeznek Éva testvéréhez, Károlyékhoz, a kulturált, értelmiségi, felvilágosult családhoz, hogy megbeszéljék, hogyan osztozzanak a családi vagyonon. Zsolti bemutatja új barátnőjét, esznek, isznak, vígan vannak.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.