A horvát és a magyar csipkekészítés örökségét mutatja be az a kiállítás, amely kedden nyílt Budapesten, a Hagyományok Házában.
A kiállításon főként a horvátországi Pag-sziget csipkeművészete ismerhető meg a magyar alkotások mellett január 25-ig.
Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője a keddi megnyitón elmondta, hogy a csipkekiállítást a Horvát Köztársaság nemzetközi elismerésének napja alkalmából rendezik meg a Hagyományok Háza és a budapesti Horvát Nagykövetség szervezésében.
Kiemelte: a Hagyományok Házának hitvallása, hogy a lokális kultúrák sokszínűségét, annak továbbélést támogassa. A lokális kultúra a helyi közösségeket, az identitást erősíti, közösségi értékeket teremt és ezáltal népességmegtartó erővé is válik - tette hozzá.
Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a két ország kulturális kapcsolatai sokszínűségének kölcsönös bemutatására, közös kulturális projektek számának növelésére törekszik a minisztérium, amelyet kiválóan példáz a kiállítás. Az államtitkár kiemelten fontosnak nevezte a sokoldalú kapcsolatok bővítését Horvátországgal, amelyben az Emmi is aktív szerepet vállal.
"A több nemzetközi elismeréssel díjazott pagi és halasi csipkékre méltán lehetünk büszkék mindannyian" - hangoztatta az államtitkár, hozzátéve: a kiállítás azt is jelképezi, hogy a két nemzetet a szellemi kulturális örökség és a közös hagyományok is összekötik.
Domagoj Vicevic, Pag városi tanácsának elnöke kiemelte: Pag város a sziget kulturális és történelmi központja. "A város sok mindennel büszkélkedhet egyebek mellett az UNESCO szellemi örökség listáján szereplő pagi csipkével, továbbá a pagi juhsajttal, valamint a fehéraranynak is nevezett sóval" - hangsúlyozta.
A turizmus a város és a sziget lakói nagy részének nyújt megélhetést - hangsúlyozta, kiemelve: az elmúlt évben több mint egymillió vendégéjszakát jegyeztek a szigeten, ebből a magyar vendégek 35 ezret töltöttek el. A nemzetközi csipkefesztivál mellett hagyományos téli és nyári karnevált, művészeti fesztivált, Nagyboldogasszony napi ünnepségeket, valamint egy sor gasztronómiai és sportrendezvényt is szerveznek - sorolta a város programjait Domagoj Vicevic.
A pagi csipkekészítők tradicionális csipkéikben újraalkotják az őket körülvevő tájat. A csipke készítésének technikáját évszázadokon, generációkon át őrizték és adták tovább. A legkorábbi csipkéket tűvel varrták textilalapra, melyek szorosan kapcsolódtak készítésük helyéhez, ezért kialakításuk szigorú geometriai szabályok mentén történt. A pagi csipke egyik alapmotívuma a népviseleten található reticcela. Ez egy vászonból kiszabott négyzet, amelyet pókhálószerűen töltenek ki, így képezve alapot az elkészíteni kívánt motívumok hímzéséhez.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.