2024.04.18, Csütörtök

Magyarországi ősbemutató a Vörösmarty Színházban

szekesfehervar.hu

2016.12.30. 15:08

A Vörösmarty Színházban január 21-én kerül bemutatásra az Apák és fiúk című színmű. Brian Friel darabja a magyarországi ősbemutató lesz Bagó Bertalan rendezésében.

Hirdetés

Brian Friel a huszadik század második felétől a kortárs ír dráma világszerte legelismertebb képviselője, Magyarországon mégis méltánytalanul keveset játszották darabjait.

Perczel Enikő, a mű fordítója elmondta, hogy a darab a két főszereplő, Arkagyij és Bazarov sorsára, családjára koncentrál, a generációk konfliktusára. Másrészt Friel sok drámai eseményt nem megjelenít, mint például egy sorsdöntő párbajt, vagy egy szereplő tragikus haláltusáját, ezeket „csak” elmesélteti, de ez is része az írói koncepciónak.

"Van ugyanis egy szereplő a darabban – akit nagyon a szívembe zártam – az ő szomorú sorsa máris, pedig még él, a családi legendárium része. Az igazi családi legendák pedig már múltbéli legendák, mesélni szoktuk, gyerekeinknek, unokáinknak, generációról generációra szállnak. Friel azáltal csinál legendákat a jelenben, hogy ezeket a jelen idejű drámai történéseket múltbéli legendákként mesélteti el" – árulta el Perczel Enikő, a darab fordítója.

KultúraSzékesfehérvárvörösmarty színházbemutató